Kereskedői IP-cím tartomány váltás

Ha utaztak már vasúton Ukrajnába, vagy Oroszországba, esetleg volt részük vasúti szállítás szervezésében az említett irányba, találkozhattak azzal a problémával, hogy az ott található vasúti nyomtávolságok eltérnek a hazánkban és Európa más országaiban általánosan használttól. Ez az apró kellemetlenség azzal jár, hogy minden határátlépésnél, nyomtáv-váltásnál az árukat/utasokat egyszerűen átrakodják ahhoz, hogy tovább haladhassanak az úticél felé. Bár ez a felszínen eddig nem látszott, hasonló problémával küzdünk közel egy évtizede az informatika területén is, amit eddig nagy biztonsággal tudtunk kezelni is.

Mint ahogy a vasúti nyomtáv méretének meghatározásánál ki lehetett indulni a római lovak fenékméretéből, vagy meg lehetett állapítani tudományos módszerekkel, úgy sikerült eltérő világot létrehozni modern világunkban megalapozott, logikus, a jövőből nézve talán korai döntéssel.

Az informatika világában a gépek közötti adatok csomagokban utaznak. Ahhoz, hogy egy-egy csomag elérhesse célját, minden egyes állomásnak egyedi azonosítóval kell rendelkeznie. Az azonosítás céljából használjuk az IP címeket. Nos, több mint egy évtizeddel ezelőtt korábban választottunk „nyomtávot” (IP cím tartományt), mint ahogy a Volkswagen standardizálni kezdte volna saját hálózatát. Más döntésre jutottunk. Míg mi a 172.2X.Y.Z tartományt választottuk magunknak, addig a Volkswagen világában a 10.138.X.Y tartományt szánták nekünk. Egyik a másik irányába nem átjárható, csak az „átrakodás” segít. Így a Magyarországról távozó, vagy ide érkező adatcsomagokat a Fáy utcában „átrakodtuk”. A feladat egyszerű volt, mert ritkán igényelt beavatkozást. Ez a helyzet azonban mára tarthatatlanná vált.

A helyi informatikus kollégáknak talán már fel is tűnt, hogy a lokális tükörszerver LCD kijelzőjén nem a kereskedésre korábban jellemző IP tartomány jelenik meg. Ennek oka, hogy a váltás első mozzanata volt az említett szerverek új IP tartományba való elhelyezése. Az új tartomány tehát 10.138.X.Y

Tovább igazodva a gyári előírásokhoz, ezt az új tartományt partnereink teljes hálózatára ki kell terjesztenünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden, a kereskedésekben lévő hálózati eszközt újra illeszteni kell. Ez érinti a szervereket, munkaállomásokat, routereket, nyomtatókat, és ezek kommunikációjában résztvevő központi vagy helyi alkalmazásokat, összességében több ezer eszközt és alkalmazást.

A folyamat nagyobb és nehezebb része a helyi rendszergazdákat terheli. Ebben nyújtunk mi, informatikai területi képviselők helyszíni-, amíg a PoHu Informatika többi munkatársa központi támogatást. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a napi rutinban egyáltalán ne, vagy csak kis mértékben okozzon az átállás fennakadásokat. Az átállás kereskedésenként egy nap alatt, míg országosan az év végéig lezárul. Minden érintett kereskedést időben, jóval az átállás előtt megkeresünk és egyeztetjük a számukra is megfelelő időpontot.

A peronok szélén kérjük vigyázzanak! Az utolsó „átrakodás” következik.

A technikai részletekre fogékonyabbak az alábbi IT-Wiki cikkben találnak plusz információt:

http://itwiki.porschenet/wiki/index.php/Keresked%C5%91i_IP_c%C3%ADmtartom%C3%A1ny_csere_%C3%BAtmutat%C3%B3

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Kereskedői IP-cím tartomány váltás, 10.0 out of 10 based on 1 rating
Kategória: PIM 2013 február | A közvetlen link.